Az út az postorbánizmus felé

Viktor Orbán veresége európai szélsőjobboldaliakat elvesztette a legnépszerűbb kormányzati modelljüket. A Patrióták Európáért továbbra is a harmadik legerősebb frakció az Európai Parlamentben, de veszít politikust, aki hosszú távon tudta összekötni az államot, az európai pénzeket, a kulturális háborút, az oroszbarát diplomáciát és a trumpi Egyesült Államokhoz való kötődéseket. A kérdés most az, mi marad Orbán hálózatából Orbán nélkül a miniszterelnöki poszton.

Amikor 2024. június 30-án bejelentették az új európai parlamenti frakció, a Patrióták Európáért, egyértelművé vált, hogy egy új szélsőjobboldali internacionalizmus alakul ki az európai politikában. Nyílt céljuk volt megváltoztatni az EU hozzáállását a migrációhoz, a zöld politikához és a háborúhoz Ukrajnában. Csehország képviseletében nem hiányozhatott Babiš ÁNO-ja, amely a liberális Renew Europe frakcióból csatlakozott a Patriótákhoz. A legbefolyásosabb cseh politikus tudatosan a Matteo Salvini Ligája, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése vagy az osztrák Szabadságpárt oldalára állt. De Babiš soha nem igazán érdekelte egyik ilyen párt sem. Az igazi ok, amiért csatlakozott az új erős frakció kialakításához, valami más volt: Viktor Orbán.

A Patrióták Orbánért

2024-ben Orbán még mindig kivételes, de már láthatóan problémás helyzetben volt az európai politikában. Hosszú ideje vezette az Európai Unió tagállamát, átalakította a magyar intézményeket, sikerült alárendelnie a médiateret és kiterjedt gazdasági háttérrel rendelkezett a lojális Fidesz számára. Sikerült a kulturális háborúk témáiból hajtómotort kovácsolni a saját állami politikájához, és számos más politikus próbálta utánozni.

Az európai szélsőjobboldal számára Orbán bizonyíték volt arra, hogy egy nyíltan nem liberális projekt működhet az Európai Unión belül ideológiailag és gazdaságilag egyaránt. Orbán nem volt problémás európai pénzek felhasználásával, az uniós tagságot befolyásolási forrásként használta, miközben támadta a liberális európai integráció irányát.

Ugyanakkor már nyilvánvaló volt, hogy ez a rendkívül agresszív modell lassan eléri a határait. Bár kevesen tudták elképzelni, hogy Orbán valaha is elveszíti a hatalmát, Magyarország jogállamisági, korrupciós és igazságszolgáltatási problémák miatt blokkolt európai pénzeket. A Fidesz 2021 óta nem volt az Európai Néppárt tagja, és új alapokra kellett helyeznie a kapcsolatait az Európai Parlamentben. Végül a Patrióták adtak neki ebben támogatást, akiknek egyik nem hivatalos szóvivője lett.

Problémákat azonban a korábbi magyar miniszterelnöknek is okozott az is, hogy túl baráti volt Oroszországgal. A külpolitikája és az uniós döntések blokkolása miatt Magyarország egyre inkább elszigetelődött. Amikor 2024. július 1-jén Magyarország átvette az EU Tanácsának fél évre szóló elnökségét, Orbán az első napokban saját „békeküldetésre” indult Kijevbe, Moszkvába és Pekingbe. Ez nem volt hivatalos uniós misszió. A legtöbb európai kormány szóló akciónak értékelte, amely gyengítette az európai közös álláspontot Oroszországgal szemben.

A nem liberális demokrácia királya

Ennek ellenére Orbán továbbra is a nem liberális politikai irányzat „királya” volt. Az általa értelmezett konzervativizmus nem tükrözte a politikai irányzat alapelveit és szabályait: pusztán populista módon kezelte azokat. Konzervativizmusa nacionalizmus volt, amely csak látszólag tisztelte a hagyományokat, hogy a kapitalizmusban csalódott szavazókat csalogassa magához, és még profitáljon is belőle. Ez hosszú távon imponált Babišnak, aki nyilvánosan „barátként” emlegette Orbánt.

Nem sokkal a Patrióták Európáért megalakulása után a pártok vezetői nagy konferenciára gyűltek Madridban, ahol felvették a Make Europe Great Again sapkákat, és európai változatát akarták építeni a MAGA mozgalomnak. Együtt hirdették, hogy lejárt az időnk. Egy színpadon állt Orbán, Marine Le Pen, Matteo Salvini, Geert Wilders, Santiago Abascal és más európai szélsőjobboldali vezetők. A migrációról, a Green Deal-ről, a nemzeti szuverenitásról, a „wokizmus” elleni küzdelemről és Európa általános hanyatlásáról beszéltek. Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban nem volt távoli amerikai esemény számukra, hanem megerősítés arra, hogy ugyanaz a politikai nyelv újra hatalomra juttathatja őket Európában, és ideológiai irányt adhat a kooperatív izolacionizmus és nacionalizmus felé.

Az Andrej Babiš számára a Patrióták egzisztenciális schizofrén projekt volt a kezdetektől fogva. Egy dologról ismert: szereti a hatalmat, és nem fél hozzá nyúlni. Mindegy, ki képviseli éppen. Babiš ugyanakkor képes volt ugyanabban a pillanatban Orbán barátjának vallani magát, majd néhány pillanattal később megbeszélni egy találkozót Emmanuel Macron francia elnökkel.

Az is meglepő volt, hogy a hosszú évek óta az EU-s Renew Europe frakcióban működő támogatás hirtelen elfordult tőle. A Patriótákban a cseh miniszterelnök tudatosan került olyan politikusok közé, akik nem akartak ideológiai tartózkodást vagy udvariasságot mutatni. Wilders, Salvini, Le Pen, Abascal és Kickl nyílt nacionalizmusra, rasszista retorikára és kulturális háborúk szítására építenek, a legprimitívebb eszközökkel. Babiš azonban hosszú ideje másképp mutatkozott be a cseh politikában. Mint a szegények védelmezője, aki a középosztály és az alsó középosztály szavazatait kereste, akik a szociáldemokráciától menekültek hozzá.

A Patriótákba való belépés azonban saját magát egy kicsit európai politikai családba helyezte. A szélsőjobboldali családba.

Az imperium megrendül

De eltelt egy év, és a Patrióták, az Európai Parlament harmadik legbefolyásosabb frakciója, káoszban és görcsökben kezdett vergődni. Viktor Orbán, a jó barát és király, a magyarországi választások után, saját ideológiai bázisán, politikailag halottá vált.

A magyar választások mintha megváltoztatták volna a Patrióták egész dinamikáját, és megrázták őket az alapjaikban. Orbán volt a koalíció motorja és fő példaképe, az a személy, aki a világ előtt mutatta, hogy ez a politika típus sikeres lehet. Ő adta az egész projektnek a súlyt, amit más Patrióták vezetői nem tudtak. Marine Le Pen soha nem volt Franciaország vezetője. Geert Wilders ugyan meg tudta zavarni a holland politikát, de hosszú ideig inkább a radikalizáció szimbóluma maradt. Salvini az olasz kormányon keresztül ment, de hatalmát koalíciók és az olasz politika változékonysága korlátozta. Babiš hosszú ideje a legvitatottabb alakok közé tartozik a cseh politikában, és soha nem tudta fenntartani a folyamatos hatalmat.

Orbán azonban más volt. Tizenhat éven át folyamatosan kormányzott, átalakította az államot, lojális médiabázist és gazdasági hátteret épített ki, és a konfliktust az Európai Unióval saját politikai márkájává tette. Nemcsak politikáról volt szó, hanem a nepotizmus csúcsát jelentő politikáról is. Magyarország kormányzása alatt egy jól olajozott pénz- és hatalomgépezetet épített ki, amelyet sok tanúvallomás szerint ő és közeli barátai vagy családtagjai irányítottak. A politikai befolyás összefonódott a gazdasági hatalommal, amely az intézmények irányítását és a demokratikus narratívák átalakítását is magában foglalta a szabad társadalmon belül. Ez mind Babiš számára is imponálhatott.

Az, hogy valami kezdett megcsúszni közöttük, már a CPAC Hungary körül nyilvánvaló volt. Orbán a magyar változatát tervezte az amerikai konzervatív konferenciának 2026 márciusára, néhány héttel a parlamenti választások előtt. Ez nemcsak egy politikusok baráti összejövetele volt. Budapest az ő kormányzása alatt fokozatosan a nyugati nacionalisták, think-tankek, konzervatív influencerek és a trumpi mozgalomhoz kötődő emberek központjává vált.

Az európai nacionalizmus központja

A Le Monde napilap Budapestet a nyugati nacionalizmus egyik központjaként írta le, ahol szerepet játszottak az állami támogatású intézmények, mint a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a Hungarian Institute of International Affairs vagy a Center for Fundamental Rights. Pont a Center for Fundamental Rights a CPAC Hungary egyik társszervezője az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferenciával, ami jól mutatja, mennyire fontos Orbán a konzervatív amerikai jobboldal számára.

A CPAC Hungary 2026. március 21-én zajlott a budapesti MTK Sportparkban. A Balkan Insight szerint 667 külföldi vendéget vonzott 51 országból, összesen néhány ezer résztvevőt. A kiemelkedő beszélők között volt Geert Wilders, Herbert Kickl, Alice Weidel, Irakli Kobachidze grúz miniszterelnök, Mateusz Morawiecki, Tom Van Grieken, Martin Helme vagy az amerikai konzervatív körökből Matt Schlapp. Az Euronews ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a független média nem kapott hozzáférést az eseményhez, és Donald Trump vagy J. D. Vance személyesen nem vettek részt. Trump azonban videóüzenetben támogatta Orbánt. És – sokak meglepetésére – ezt tette Babiš is.

Andrej barátja, a támogatásának egyik főszereplője, a Trump-adminisztráció kulcsfigurája, J. D. Vance, telefonon fejezte ki támogatását, és reményét, hogy Magyarország továbbra is szoros szövetséges marad az Egyesült Államokkal. A Balkan Insight szerint Vance fellépését a választások előtt néhány nappal nyílt támogatásnak minősítették Orbán gyengülő kampányának erősítésére. A The Guardian még tovább ment: Vance fellépését Orbán nyílt támogatásának nevezte, mindössze néhány nappal a választások előtt, és megjegyezte, hogy a helyettes elnök az EU beavatkozásával vádolta Magyarországot, miközben a színpadon Orbán újraválasztását szorgalmazta. Itt is van egy sajátos rés, amit az Egyesült Államok és a szélsőjobboldali pártok próbálnak majd betömni. És a Trump által a európai politikába ismételten belevitt feszültségek miatt ez nem lesz könnyű.

Az úgynevezett szuverenisták, akik kedvvel tapossák az Európai Unió lábát, miközben az uniós pénzeket és infrastruktúrát rendszeresen kihasználják, most teljesen szemben állnak egymással. Az USA és Moszkva politikájára adott válasz nem a nemzeti államok megerősítése, hanem épp ellenkezőleg, az európai integráció fokozása, ami ellen a szuverenisták aktívan küzdenek. Trump ráadásul szigorúan követelni fogja, hogy minden tagállam pontosan tudja, mennyit költ saját költségvetéséből a védelemre. És ebben legalább Csehországnak van mitől tartania. Ellentétben a frakció többi tagjával, akik a miniszterelnöki székben ülnek, nincs mivel mentegetőzniük.

Földrengés készül – de csak kicsit

Orbán jelenlegi végének kontextusában nemcsak egy helyi kormány bukása, hanem az európai szélsőjobboldal központjának megrendülése is zajlik, amelynek most nincs vezető személyisége. Ezt, végső soron, az európai parlamenti képviselők is tudják. Egyikük például az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta, hogy ez „egy korszak vége”. Tehát kérdés, mi lesz a Patrióták identitárus politikájával, és mennyire tartja meg nemzetközi legitimitását.

Természetesen a nemzeti konzervatív, xenofób politika és képviselői nem tűntek el, sőt, inkább. Csak az elmúlt évtizedben, az úgynevezett migránsválság óta, sikerült kitolniuk a normálisnak és elfogadottnak tartott határokat. Az identitásgenerációs influencer-hadsereggel együtt, akik a híres Generáció Identitás körül nőttek fel, sikerült politikába és a nyilvános diskurzusba beemelniük számos, korábban szigorúan elítélt álláspontot.

Az elmúlt években a szélsőjobboldali politika volt az, ami általános ellenállást és felháborodást váltott ki, de az új, kevésbé vulgáris és inkább kifinomult politikai elit megjelenésével minden korábbi normát feloldottak. A mai postfasizmus támogatói nem viselnek neonáci szimbólumokat a pólóikon, nem hordoznak SS-motívumú tetoválásokat. A legtöbben diplomát szereztek, öltönyt viselnek, és ifjúsági szervezeteket hoznak létre olyan politikai csoportokban, mint a Patrióták Európáért.

Ha a normalizáció örökségét nézzük, melynek fő támogatója és mozgatórugója Orbán Viktor volt, akkor egy erősebb és kidolgozottabb rendszert látunk. És ezt a választások sem fogják könnyen megrázni, bár a hatalmi arányok és a hatalom szimbólumai szempontjából valóban sokat jelentettek. A Patrióták és politikájuk azonban nem tűnnek el, és a több mint egy évtizeden át szorgalmasan és hitelesen felépített hatalmi rendszer sem omlik össze.

A fiataljaik soraiba nézve világos üzenet: többségüknek nagyon problémás múltja van, gyakran olyan ellentmondásos kapcsolatokkal, amelyek nemcsak a szélsőjobboldali narratívák legitimizálásához, hanem gyakran a nyílt neonáci álláspontokhoz is kötődnek. Ezeknek a szervezeteknek a központja egy kicsit kívül esik a hagyományos politikai felfogáson, ahogy azt a pártrendszerekben ismerjük. Új influencerek hullámára támaszkodnak, akik a fiatalok figyelmét próbálják megragadni, és így növelik befolyásukat közös jövőnkben. Ez ma a másik oldal, akár a gyengülő európai baloldal, akár a liberálisok, nem rendelkezik. És hamarosan ez visszaüthet.

A nacionalizmus kultúrája nem halott

Ami Orbánnak köszönhetően az elmúlt évtizedben kialakult, az rég túlmutat Magyarországon. Egyes társadalmi rétegekben, különösen azok körében, akiket a leginkább érintettek a legutóbbi válságok, az a benyomás alakult ki, hogy érdekeiket leginkább a szélsőjobboldal képviseli. Ez már azért is abszurd, mert Orbán kormánya világosan megmutatta, kinek szolgálnak az ilyen rezsimek: saját hatalmi osztályának, összekapcsolt üzleti köröknek és politikai családoknak, amelyek az államot pénzforrássá és kedvező szerződések forrásává tették.

Ennek a politikának a gyenge pontja ott van, ahonnan a legnagyobb ereje származik: az emberekben, akik csalódottak a globális kapitalizmusban, és folyamatosan fizetik a növekvő gazdasági, kulturális és társadalmi egyenlőtlenségeket. Éppen közöttük működik gyakran a szélsőjobboldal, mint az egyetlen erő, amely komolyan veszi az ő haragjukat. Valójában csak átirányítja azt. A migránsok, az LGBTQA+ közösség, a nők, a szegények, a civil szervezetek, a média vagy bárki más ellen, akit épp ellenségként be lehet állítani.

A Orbán utáni központi nemzeti-konzervatív hatalom egy résénél ez a szakadék kicsi a már évtizedek óta tátongó szakadékhoz képest, ami a társadalmi osztályok között húzódik az európai országokban. Ha ilyen egyenlőtlen viszonyok között nőnek fel újabb csoportok és generációk, és a demokratikus politika nem talál választ rá, akkor Orbán örökségének legmaradandóbb része lesz az, hogy egy része a hátrányos helyzetű embereknek továbbra is a szélsőjobboldal felé fordul. És ez akkor is így lesz, ha ez a politika aktívan szemben áll azokkal, akik a gazdasági ranglétrán egészen közel állnak egymáshoz.

A migránsok, LGBTQA+ közösség, nők, szegények és hátrányos helyzetűek iránti gyűlölet táplálja a jelenlegi globális szélsőjobboldal egyik fő tengelyét. A problémák valódi kezelése és alternatíva kínálása, amely emancipációs és nem kizáró, az egyetlen módja annak, hogy valóban elmondhassuk: talán végre elindultunk a posztorbánizmus felé.

A szerző a Page Not Found médiaplatform szerkesztője és filmrendező

Szöveg az Eurozine-nel együttműködésben készült